Tanulj úgy angol szavakathogy beszéd közben is azonnal eszedbe jussanak

A boldoguláshoz az vajmi kevés, hogy egy szó ismerős.
Mert egy szó akkor igazán a tiéd, ha elő is tudod hívni,
amikor szükséged van rá.

Ha Te is szeretnél több angol szót tényleg használni is,

Ismerd meg a LemmiPlay-t

Angolul gondolkodásra szoktat
Brit vagy amerikai angol
Témánként összeállított szócsomagok
Több mint 10-féle játékmód

Gondolj csak bele

Hányszor volt már úgy, hogy nem jutottak eszedbe a megfelelő szavak?

Magyarul szépen összeraktad a gondolataidat, aztán elkezdted angolul, és egyszer csak… megakadtál.

„Öööö… hogy is van az angolul, hogy…?"

Pedig lehet, hogy azt a szót már láttad.

Még az is lehet, hogy tisztán emlékszel rá, hogy tanultad.

Csak éppen nem jutott eszedbe, amikor használtad volna.

2 alapvető oka van, amiért nem jut eszedbe egy szó

#1

Egyszerűen még nem tudod

A szótanulást nem lehet megúszni. Szavak kellenek a beszédhez, ha nem elégszel meg az ősemberes mutogatással vagy a személytelen Google fordítóval…

Azt vallom, hogy kevés szóval is lehet kommunikálni. De minél nagyobb a szókincsed, annál pontosabban tudod elmondani azt, amit tényleg gondolsz.

Tehát igen: új szavakat kell tanulnod. Sokszor ilyen prózai az egész.

#2

Tudod a szót – csak nem tudod előhívni

Ismerős a szó, ha látod, hallod vagy olvasod. Aztán amikor neked kellene kimondanod… hm…

Ez a passzív szókincs. A szó ott van valahol a tudásod egyik fiókjában, csak beszéd közben nincs húsz perced végigtúrni az összeset.

Elő kell tudnod hívni.

És van még egy ok, amivel szinte senki sem számol

…pedig ez az önfeledt kommunikáció alapja:

Fordítani akarsz. Az angolul gondolkodás helyett.

Aki folyékonyan beszél, az nem villámgyorsan fordít fejben. Hanem NEM fordít. Angolul gondolkodik.

Ha nem fordítgatsz, hanem eleve angolul gondolkodsz, akkor a megfelelő angol szót keresed elő, nem a magyar megfelelőjét fordítod le.

Erre fog rászoktatni a LemmiPlay.

Mit csinál másképp a LemmiPlay

ahhoz, hogy könnyen tanulj, beleszokj az angolul gondolkodásba, és a megtanult szavakat gondolkodás nélkül elő tudd hívni beszéd közben?

#1

Izgalmas játékokkal gyakoroltat

Ahogy mások csinálják

Egy mozdulat, újra és újra: megnézed a szót, megpróbálod felidézni a jelentését. A kártya megfordul, bólintasz, jöhet a következő.

Ezzel egész jól meg lehet tanulni felismerni a szavakat. Csakhogy beszéd közben – mint tapasztaltad – ez kevés.

Amire valójában szükséged van

Neked használat közben azonnal elő is kell tudnod hívni a szót.

Ehhez az kell, hogy gyakran lásd használat közben, hogy hangosan is kimondd, hogy hallás után is megértsd, hogy leírd, stb. Azaz számtalan módon használd újra és újra.

Ahogy a LemmiPlay-jel ezt eléred

Ezért van a LemmiPlayben több mint 10-féle játékmód. Mindegyikben mást csinálsz, de ugyanazt a szót égeted be velük. Ráadásul játékosan, hogy ne csak kötelességből gyakorolj, hanem mert letehetetlenül érdekes.

Szereted a keresztrejtvényeket, a memóriajátékot, a gyorsasági versenyeket? Itt kiélheted a játékos énedet.

Így egy új szó esetében:

Először„rémlik"
Aztán„ismerős"
Majd„tudom"
Végül„használom"

Így néz ki: kiválasztod a szavakat, választasz egy játékot, és már játszol is

A Public transport téma szólistája: a tanuló bepipálja, melyik szavakat gyakorolja
Kiválasztod a szavakat
A játékmódok listája brit és amerikai akcentus-kapcsolóval
Választasz játékot
Mondatkiegészítés: a szóbankból kell a hiányzó szavakat a mondatokba tenni
Mondatkiegészítés
Képfelismerés: egy vonatra szálló nő képe, négy igés válaszlehetőséggel
Képfelismerés
Memóriajáték: a szót és a hozzá tartozó képet kell párba fordítani
Memóriajáték
Keresztrejtvény a subway station kulcsszó köré építve
Keresztrejtvény
További játékmódok…a felismeréstől a szóbeli használatig
#2

Angolul gondolkodásra kondicionál

Ahogy a legtöbben csinálják

A szó mellé odakerül a magyar párja. Kényelmes, csakhogy az ezt gyakoroltatja:

helyzet→„bicikli"→hogy is van angolul?→bicycle

Négy lépés, és a harmadikon mindig megakadsz.

Itt vagy nem is szólalsz meg már, vagy olyan lassan jut eszedbe a fordítás, hogy mire kimondanád, már rég másról szól a beszélgetés.

Amire valójában szükséged van

Hogy a helyzetről közvetlenül az angol szó jusson eszedbe, magyar kerülőút nélkül.

helyzet→bicycle

Ahogy a LemmiPlay-jel ezt eléred

A LemmiPlay átállít az angolul gondolkodásra. Nem adja a kezedbe a szó vagy kifejezés magyar megfelelőjét, hanem inkább képekhez (szituációkhoz) köti a szavakat, pont így tanul egy gyerek is. Ezeken kívül ott vannak az érthető angol definíciók és példamondatok, melyeken keresztül is megértheted a szó jelentését, majd játékos használaton keresztül mélyíted el.

Így lesz a fordítás helyett azonnali helyzetfelismerés: meglátod és máris angolul jut eszedbe.

Amit nyersz vele

A magyar közvetítő kimarad a képletből. A beszéd nem fordítási művelet lesz, hanem eleve angolul jut eszedbe, amit mondani akarsz. Mert erre szoktatott a LemmiPlay.

#3

Nem neked kell összeállítanod

Ahogy a legtöbben csinálják

Te gyártod a saját paklidat: te írod a szólistát, a definíciót/magyar jelentést, a példamondatot (ha írsz egyáltalán). Vagy AI generál valamilyen mesterkélt mondatot, amit egyetlen anyanyelvű se mondana sose.

Amire valójában szükséged van

Neked az kell, hogy biztosan helyes jelentéssel vagy képpel, és biztosan természetesen hangzó példamondattal gyakorold az új szót.

Neked ne kelljen előbb angoltanárrá válnod ahhoz, hogy tanulhass. Te már csak játssz, és a szavak épüljenek be.

Ahogy a LemmiPlay-jel ezt eléred

A LemmiPlay-ben profi, átgondolt szócsomagokat kapsz, témánként. Ezek a lemmik. Minden szó, definíció, példamondat, kép és kiejtés egyenként válogatva került a lemmikbe.

Amit nyersz vele

Amit megtanulsz, azt jól tanulod meg. Egy rosszul rögzült szót később felülírni sokkal nehezebb, mint elsőre jól megtanulni.

Kérhetsz saját témát

De mi van, ha téged olyan témák is érdekelnek, amik nincsenek még a LemmiPlay-ben?

Csak szólsz, és elkészítem.

Kertészkedés, sütés, horgászat, autók, kézművesség, futás, vagy a saját szakmád szókincse.

Elkészítem ugyanúgy válogatott szavakkal, példamondatokkal, képekkel és hanggal, ahogy a többi lemmit is. Ha elkészült, bekerül a közös könyvtárba.

Nem felár. Nem külön szolgáltatás. Benne van az előfizetésben.

És akármennyi témát kérhetsz. Nagyon szeretek olyan anyagot készíteni, amiről tudom, hogy valaki már várja. 😊

Így lesz végre kézzelfogható abból a sokszor hallott tanácsból is, hogy:

„Tanulj azon keresztül, ami érdekel."

Nem neked kell fórumokból, sorozatokból és cikkekből szólistát gyártani, aztán kitalálni, hogyan gyakorold.

TeMegmondod, mi érdekel
ÉnElkészítem a lemmit
TeJátszol vele

Ki a LemmiPlay szakmai garanciája?

Gönczy Edit Linda angoltanár, a LemmiPlay készítője

Gönczy Edit Linda

angoltanár, az Angol Kommunikáció és a RISE program alapítója

Több mint 25 éve tanítok angolt, és ez idő alatt egy dolog újra és újra visszaköszönt. Elmondtam a tanulóimnak, hogyan érdemes szavakat tanulni, mikor és hogyan ismételjenek, mire figyeljenek. A tanácsok jók voltak, ezt tudom, mert működtek azoknál, akik betartották őket, és én magam is így tanulok idegen nyelveket. A probléma inkább az volt, hogy a betartásukhoz állandó, tudatos odafigyelés kellett a tanuló részéről.

Ez a felismerés indított el egy gondolatmenetet: mi lenne, ha a jó tanácsok helyett magát a gyakorlatot adnám a tanulók kezébe? Ha nem arra kellene emlékezniük, hogyan tanuljanak, hanem egyszerűen csinálnák, mert az app maga tereli őket a jó irányba. A LemmiPlay így vált a 26 év tapasztalatom gyakorlati, játékos formájává.

26év tanítási tapasztalat
1700+tanuló
20+előadás konferencián, tréningen
Ki vagyok én?

Már 5 évesen tudtam, hogy az angol fontos nekem. Azóta nem telt el nap angol nélkül.

16 évesen jöttem rá, hogy nagyszüleimtől tanári géneket örököltem – az osztálytársaimnak én magyaráztam el, amit órán nem értettek meg.

Aztán nagy elszántsággal és még nagyobb lelkesedéssel végeztem el az ELTE angol nyelvtanár (CETT) szakát, majd még két évet az angol szakon. Ott jöttem rá, hogy az alkalmazott nyelvészet az én világom, mert mindennél fontosabbnak tartom azt a tudást, amit gyakorlatba lehet ültetni.

16 évig tanítottam gimnáziumban, 10 éve pedig már csak felnőtteket tanítok. Több száz tanítványom volt már, de nem a számukra, hanem az eredményeikre és sikereikre vagyok büszke.

Ha már ismersz, akkor valószínűleg az Angol Kommunikáció oldalról, és az angol kiejtés kapcsán: az valóban az egyik specialitásom. Az Angol Kommunikációban a kommunikáció áll a középpontban: a kiejtés, a beszédértés és a hétköznapi helyzetekben használható angol. Azoknak a tanulóimnak pedig, akik igényes nyelvhasználatra törekszenek, létrehoztam a RISE programot: ez az ő angoltanulási platformjuk. De nagy örömmel tanítok bármit, ami az angol nyelvvel kapcsolatos.

Kicsit kényelmes típus vagyok, ezért szeretem megtalálni mindenben a rendszert. Így kevesebbet kell magolni, mert ha értem valami működését, akkor azt tudom is. Ebben a szemléletben tanítok nyelvtant és szókincset is.

A LemmiPlay azért született, mert a tanítványaimnak meg akartam mutatni, hogy a komoly szókincsfejlesztésnek nem kell unalmasnak és nehézkesnek lennie. Lehet egyszerre hatékony és szórakoztató is. Az Angol Kommunikáció a beszédről szól, a RISE az igényes nyelvhasználatról, a LemmiPlay pedig arról, hogy a szókincs, amelyre mindkettő épül, tényleg megmaradjon.

Így vagyok most itt Neked.

Akik már használják

Mit mondanak róla?

Még alig kezdték el használni, de már most lelkes visszajelzések vannak róla.

„Nekem ez az új irány teljesen bejön. Szuper jó, hihetetlenül sokat tudok tanulni, gyakorolni, hajtja a motivációt, lelkesítő. Csak gratulálni tudok, tetszik a grafika, a kedves képek, valahogy sugározza a harmóniát is. Mivel a telefonom nálam van, így ott is folyamatosan tudom görgetni a szavakat. Tetszik a hallgatás utáni értés és a diktálás."

Szüsz Ildikó

„A foci témakör nagyon behúzott. A képről szófelismerős játékmódot többször is megcsináltam, hogy legyőzzem az előző köridőmet. A verseny hajtott, de most azt vettem észre, hogy a tegnapi Barça meccs közben angolul jutottak eszembe a szavak."

M. Nándor

„Az érdekessége miatt tanulásra ösztönöz. A képanyag, meg a képekhez adott magyarázó mondatok változatossága miatt rendszeres ismétlésre csábít."

G. József

Vágjunk bele

Válaszd ki a csomagod, és kezdd el még ma

Havi

2 990 Ft / hó

  • Az összes lemmi, korlátlanul
  • Több mint 10-féle gyakorlási mód, brit és amerikai változattal
  • Az újonnan készülő lemmik külön díj nélkül
  • Bármikor lemondható, egy gombnyomással

A beszálláskori árad marad, amíg folyamatosan előfizetsz. A későbbi áremelés csak az újonnan érkezőkre vonatkozik.

Ezt választom
980 Ft megtakarítás

Negyedéves

7 990 Ft / 3 hónap

2 663 Ft / hó

  • Az összes lemmi, korlátlanul
  • Több mint 10-féle gyakorlási mód, brit és amerikai változattal
  • Az újonnan készülő lemmik külön díj nélkül
  • Bármikor lemondható, egy gombnyomással

A beszálláskori árad marad, amíg folyamatosan előfizetsz. A későbbi áremelés csak az újonnan érkezőkre vonatkozik.

Ezt választom
2 hónap ingyen

Éves

29 990 Ft / év

2 499 Ft / hó

  • Az összes lemmi, korlátlanul
  • Több mint 10-féle gyakorlási mód, brit és amerikai változattal
  • Az újonnan készülő lemmik külön díj nélkül
  • Bármikor lemondható, egy gombnyomással

A beszálláskori árad marad, amíg folyamatosan előfizetsz. A későbbi áremelés csak az újonnan érkezőkre vonatkozik.

Ezt választom

Az előfizetés automatikusan megújul, és bármikor egy gombnyomással lemondható.

Függetlenül attól, melyiket választod

Még ezeket is megkapod a LemmiPlay-jel

Egy ¾ pizza ára havonta

Ha gluténmentes, akkor lehet, hogy csak egy fél.

Ennyibe kerül, hogy hónapról hónapra több angol szót tudj úgy, hogy gördülékenyen használni is tudd őket. Nemcsak ráismerni, amikor más mondja.

A fenti árak bevezető árak

A LemmiPlay most startol, ezért most még bevezető áron tudsz csatlakozni. Mit jelent ez?

A kedvezményes árért cserébe elfogadod, hogy jelenleg 600 szót tudsz megtanulni belőle, ellenben ez az ár folyamatos előfizetés esetén örökre megmarad Neked, akkor is, amikor már 10 000 szó lesz benne. Ha később áremelés lesz, az csak az újonnan érkezőket érinti.

Akkor sem veszíted el a saját áradat, ha közben havi csomagról negyedévesre vagy évesre váltasz.

Sőt!

Visszajelzésért még 10% kedvezményt kapsz

Ha azt is vállalod, hogy adsz visszajelzést a LemmiPlayről, amit kitehetek a weboldalra – legalább névvel, de akár fotóddal –, akkor a bevezető árból is kapsz még 10% kedvezményt minden periódusra, folyamatosan.

Egyszer adsz visszajelzést, de amíg folyamatosan előfizető vagy, mindig jár a 10%.

Ha ezt vállalod, ezzel a gombbal kérd a kedvezményt:

Kérem a 10% kedvezményt

Október 31-ig érvényes

És köszönöm a segítséged. 😊

Mielőtt döntesz

A LemmiPlayjel kapcsolatban ezek foglalkoztatnak?

Kattints a kérdésre és olvasd el a választ.

Mennyi időt kell rászánnom?

KELLeni semennyit. Játssz vele és rájössz, hogy nem akarod letenni. És pont így lesz jó.

Hol 10 perc, hol egy óra. Ahogy jól esik és ahogy kijön. Mit kívánhatna egy nyelvtanuló jobbat annál, mint hogy élvezi a tanulást? 😊

Telefonon vagy asztali gépen/laptopon lehet használni?

Mindkettőn. Böngészőben fut, így telefonon, laptopon és asztali gépen is ugyanúgy működik, minden játékmód mobilra is optimalizálva. A telefonodra appként is kiteheted.

Brit vagy amerikai angolt fogok tanulni?

Amelyiket választod. Egy kapcsoló átvált mindent: a szavakat, a helyesírást, a példamondatokat és a hangfelvételeket is.

Bármikor átállíthatod.

Nem baj, hogy nincs benne magyar? Nem fogok elakadni?

Az első pár nap szokatlan, aztán felgyorsulsz. A definíciók a lemmi szintjéhez igazodnak, és ott van melletted a kép, a hang és a példamondat is.

Együtt általában többet mondanak és értékesebbek tanulástechnikai szempontból, mint egy odavetett magyar szó. Így ágyazol meg az angolul gondolkodásnak.

Milyen helyzetekre készítenek fel a már most benne lévő lemmik?

Már most is jól boldogulsz vele többek között:

  • utazás közben: vonaton, buszon, autóval, a szállodában és az utcán;
  • otthon: a lakásban, a konyhában, főzés és bevásárlás közben, a napi rutinodban;
  • a munkahelyeden: amikor a munkádról beszélsz, vagy állást keresel;
  • beszélgetésben: az időjárásról, a kisbabádról, a háziállatodról vagy a fociról.

Vannak lemmik rövid történetekhez és videókhoz is, és a könyvtár folyamatosan bővül.

Mi van, ha nincs a könyvtárban olyan téma, ami érdekel?

Akkor szólsz, és elkészítem.

A témakérés benne van az előfizetésben, külön díj nélkül, és az elkészült lemmi utána mindenki számára elérhető lesz.

Ha később emelkedik az ár, engem is érint?

Nem.

Amíg folyamatosan előfizető vagy, a beszálláskori áradat tartod meg, akkor is, ha közben havi csomagról évesre váltasz.

Le tudom mondani?

Bármikor.

Ha lemondod, akkor a hozzáférésed a kifizetett periódus végéig él, utána nem újul meg.

Ha szeretsz játékosan tanulni, egyszer csak nem az lesz a kérdés, hogy:

„Hány percet KELL egy nap angoloznom?"

Hanem ránézel az órára, és csodálkozol:

„Ó, már ennyi ideje tanulok?"

Amit élvezel, arra sokkal több időt szánsz, mint amit végig kell szenvedned. Több eredményt is hoz.

Ezért nem mindegy, hogyan tanulunk.

Süti-beállítások